Vári Anna: Atomenergia és radioaktív hulladék a közvéleményben*

Vári Anna:
„A Tiszta atomenergia?
Radioaktív hulladékkezelés Magyarországon és külföldön”
című könyvének 4. fejezetét közöljük.
[2009 L'Harmattan Kiadó - www.harmattan.hu]

4. ATOMENERGIA ÉS RADIOAKTÍV HULLADÉK A KÖZVÉLEMÉNYBEN^*

Mint arról a bevezetőben beszámoltunk, az atomenergiával kapcsolatos közhangulatot az elmúlt évtizedek során hullámzások jellemezték, amelyek a kritikátlan lelkesedéstől a félelmen és elutasításon keresztül az óvatos közeledésig terjedtek. A radioaktív hulladékkezeléssel kapcsolatos attitűdök elsődlegesen ezt a közhangulatot tükrözik, de – országonként és régiónként eltérő mértékben - más, hulladék-specifikus tényezőktől is függhetnek. Például azokban az országokban, ahol a hulladékkezeléssel kapcsolatos döntések nyitottabbá, participatívabbá váltak az elmúlt másfél-két évtized során, az attitűdök általában pozitív irányba mozdultak el, az intézmények „bezárkózása” vagy a kommunikáció elhanyagolása viszont az ellenkező irányú hatásokhoz vezetett (Vari, 2007; NEA, 2007).

A közvéleménynek jelentős hatása van a radioaktív hulladékkezelési politikákra (Rosa és Freundenburg, 1993). A demokratikus országokban a közvélemény nagymértékben befolyásolja, hogy a hulladékkezelési programok megvalósulnak-e, s ha igen, milyen hatékonysággal. Másrészt a hulladékkezelő programok sikeres előrehaladása visszahat a közhangulatra - nemcsak a hulladékkal, hanem a nukleáris energiával kapcsolatosan is.

E fejezetben összefoglaljuk a közvélemény legfontosabb elemeinek alakulását az USA-ban és az Európai Unió országaiban. Az atomenergia megítélése kapcsán látni fogjuk, hogy ez elsősorban az észlelt kockázatoktól és előnyöktől, illetve a nukleáris iparba vetett bizalomtól függ. Rámutatunk a radioaktív hulladékkezelés és az atomenergia értékelése közötti összefüggésekre, valamint az informáltság és a hulladékkezelő szervezetek iránti bizalom kitüntetett szerepére az attitűdök formálásában. Végül bemutatjuk a társadalmi részvétellel kapcsolatos igények alakulását. A fejezet legfontosabb üzenete, hogy a lakossági félelmek enyhítésében a párbeszéd, a részvétel, s az intézményi szereplők iránti bizalom növelése játssza a főszerepet.

4.1 A KÖZVÉLEMÉNY ALAKULÁSA AZ USA-BAN

4.1.1 Az atomenergiával kapcsolatos attitűdök

Az atomenergiával kapcsolatos attitűdöket az USA-ban az elmúlt évtizedek során éles fordulatok jellemzik. Ebből a szempontból három nagy korszak különíthető el: 1954-78 között a közvélemény általában támogatta az atomenergiát, 1978-95 között radikális szembefordulás, majd viharos ingadozások voltak megfigyelhetők, míg 1995 óta ismét pozitívabbá vált a lakosság attitűdje^[1] . Az alábbiakban néhány fontos mérési adatot mutatunk be.

Az attitűdök időbeli alakulása
Az atomenergiával kapcsolatos országos lakossági attitűdöket a nukleáris éra kezdete óta mérik és bár a kérdések időközben némileg változtak, egy-egy kérdésre adott válaszokból viszonylag hosszú idősorok állnak rendelkezésre. A három leggyakoribb attitűd kérdés arra vonatkozik, hogy (1) a megkérdezett általánosságban támogatja-e az atomenergia termelését, (2) az illető támogatja-e új atomerőművek létesítését, végül (3) az illető támogatná-e egy atomerőmű építését a lakóhelye közelében. Az eltérő megfogalmazások függvényében a válaszok erősen szórnak. A kutatási eredmények azt mutatják, hogy az emberek leginkább a már folyamatban lévő termelést támogatják, ennél kevésbé pártolják új atomerőművek építését, a legkevésbé pedig azt szeretnék, hogy saját lakóhelyük közelében épüljön ilyen létesítmény. A következőkben a (2) és (3) kérdésre vonatkozó idősorokra fókuszálunk.

A korai kutatások szerint az 1978. évi Three Mile Island-i (TMI) baleset előtt az új atomerőművek építésének hívei 20-30 százalékkal haladták meg az ellenzők arányát (1. ábra). A TMI baleset ezt a képet úgy változtatta meg, hogy 1979. végén már többen voltak olyanok, akik ellenezték új nukleáris erőművek építését, mint akik támogatták. Az idő előrehaladtával a támogatók ismét többségbe kerültek, egészen 1981-ig, amikor az ellenzők aránya újra meredeken emelkedni kezdett. Ennek magyarázatát a Reagan kormányzat fegyverkezésével, s ezen belül a nukleáris arzenál gyors növelésével kapcsolatos lakossági aggodalmakban látják az elemzők (Rosa és Freundenburg, 1993).

1. a. és b. ábra. Új atomerőmű építésével kapcsolatos attitűdök (USA)

 
A fenti okok miatt már a Csernobil-i katasztrófát megelőzően is kétszerannyi volt az új atomerőművek építését ellenzők aránya, mint a támogatóké (kb. 60-30%). A Csernobil-i baleset ugyan tovább rontotta ezt az arányt (kb. 70-25%-ra), de a támogatás eróziója az USA-ban már jóval korábban elkezdődött.

A 90-es évek közepe óta lassan enyhül a közvélemény ellenszenve a nukleáris energia iránt. Az új atomerőművek építését támogatók a 2000-es évekig erős kisebbségben voltak (pl. még egy 1999. évi vizsgálatban is 25-60% körül volt a támogatók és ellenzők aránya). Egy 2002. évi kutatás már kiegyensúlyozottabb képet mutat: a megkérdezettek 28%-a növelné, 25%-a szinten tartaná, 38%-a csökkentené az atomenergia részarányát az energiafelhasználásban, 9% pedig egyáltalán nem használna nukleáris energiát (Ansolabehere és tsai, 2003). A 2007-ben hasonló módszerrel megismételt kutatásban pedig 36% növelné, 25% szinten tartaná, 28% csökkentené és 11% megszüntetné a nukleáris energia használatát (Ansolabehere, 2007).

Jól illusztrálja a változásokat a 2. ábra is, amely a válaszadó településén hipotetikusan épülő atomerőművel kapcsolatos attitűdök alakulását mutatja. Eszerint az ellenzők aránya 1976 óta folyamatosan magasabb, mint a támogatóké. A különbség a Csernobil-i katasztrófa után érte el a maximumát: az ellenzők aránya 70% fölött volt, a támogatóké 30% alatt. A 2000-es években ez a különbség 60-40%-ra csökkent.

2. ábra. Attitűdök a válaszadó településén építendő atomerőművel kapcsolatban (USA)

A változások okát sokan a globális klímaváltozás egyre nyilvánvalóbb jeleiben látják, mások inkább az USA energiafüggősége és az energia globális szűkösségének hatásának, illetve az olajár robbanásának tulajdonítják. Az atomenergia iránti attitűdök enyhülése ellenére a részletes elemzések azt mutatják, hogy szó sincs az 50-es, 60-as évek lelkesedéséről, a közvélemény továbbra is erősen ambivalens módon viszonyul a nukleáris energiához (Whitfield és tsai, 2009).

Az atomenergiával kapcsolatos attitűdök fő tényezői (USA)
Az USA-ban számos kutatást végeztek az atomenergia iránti attitűd fő tényezőinek feltárása céljából (pl. Slovic és tsai, 1993a; 2000; Löfstedt és Rosa, 2000; Whitfield és tsai, 2009). A vizsgálatok azt mutatják, hogy ez az attitűd elsősorban két tényezőtől függ: a technológia észlelt kockázatától és az ezt kezelő intézményekbe vetett bizalomtól. További markáns összefüggés, hogy az észlelt kockázat maga is függ a bizalomtól (Whitfield és tsai, 2009). A legnagyobb mértékben tehát az attitűd attól függ, hogy a válaszadó mennyire bízik meg a fő intézményi szereplők, – a nukleáris ipar és a szabályozó hatóság - szavahihetőségében. Emellett az attitűdök függenek a válaszadók értékrendjétől, világképétől, és egyes szocio-demográfiai változóktól (pl. nem, iskolai végzettség) is, azonban jóval kisebb mértékben, mint az előbb említett két tényezőtől (Whitfield és tsai, 2009). Az összefüggéseket a 3. ábra mutatja.

3. ábra. Az atomenergiával kapcsolatos attitűdök fő tényezői (USA)

A negatív attitűd egyik legfőbb oka a nukleáris energiatermelés kockázataival kapcsolatos aggodalom. Az USA polgárai hosszú ideig valamennyi energiafajta közül az atomenergia termelését tartották a legveszélyesebbnek. 1985-ben egy országos kutatásban a megkérdezettek 82%-a vélte úgy, hogy ez a legnagyobb kockázatú energiaforrás (Rosa és Freundenburg, 1993). Egy 2002. évi vizsgálatban a megkérdezettek 7 energiafajta közül a környezetre legártalmasabbnak az atomenergiát tartották, 45% nagyon, 22% mérsékelten ártalmasnak tartotta, mindössze 5% gondolta úgy, hogy nem okoz környezeti károkat. Ugyanebben a vizsgálatban a megkérdezettek 74%-a valószínűsítette, hogy 10 éven belül az USA-ban bekövetkezik egy súlyos atomerőművi baleset (Ansolabehere és tsai, 2003).

Egy 2007-ben végzett hasonló kutatás során még mindig 37% gondolta nagyon ártalmasnak a nukleáris energiát, 17% mérsékelten ártalmasnak, és mindössze 11% volt azok aránya, akik egyáltalán nem gondolták ártalmasnak. Egy nagy atomerőművi baleset 10 éven belül történő bekövetkezését pedig még ekkor is 58% tartotta valószínűnek (Ansolabehere, 2007). Az atomenergia észlelt kockázata tehát tartósan magas, bár némileg csökkenő tendenciát mutat. A nukleáris erőművek üzemeltetőibe vetett bizalom pedig továbbra is alacsony: egy másik, 2007-ben végzett vizsgálat szerint a válaszadóknak mindössze 30%-a bízik a nukleáris iparban és 37%-a a szabályozó hatóságban (Whitfield és tsai, 2009). Így a negatív lakossági attitűdök USA-beli enyhülése inkább az észlelt külső kényszereknek (energiaár robbanás, klímaváltozás) tudható be, mintsem annak, hogy a közvélemény kevésbé kockázatosnak ítélné az atomenergiát, vagy lényegesen jobban bízna a nukleáris iparban, illetve az azt felügyelő intézményekben.

Végül fontos kérdés a radioaktív hulladék probléma szerepe az atomenergia megítélésében. Egy 2007. évi kutatásban megkérdezték az emberektől, hogy támogatnák-e a nukleáris energiatermelés bővítését, ha a radioaktív hulladék kezelése megoldódna. A teljes minta 25%-a ebben az esetben feltétel nélkül támogatná a termelés bővítését, további 40% pedig feltételesen. Azt persze nem lehet tudni, hogy mit tekintenek ez emberek a hulladékkezelés „megoldásának” (Ansolabehere, 2007).

4.1.2 A radioaktív hulladékkezelés megítélése

Az attitűdök fő tényezői
A radioaktív hulladékok kezelésével kapcsolatos attitűdök az USA-ban ugyancsak meglehetősen negatívak. Desvousges és tsai. (1993) egy átfogó országos és egy Nevada államban végzett közvélemény-kutatás alapján kimutatták, hogy a tervezett nagyaktivitású hulladéklerakóval kapcsolatos attitűd legfontosabb befolyásoló tényezője az észlelt kockázat, míg a várt előnyök (munkahelyek, kompenzáció, stb.) jóval kisebb szerepet játszanak. Az észlelt kockázat viszont leginkább a hulladékkal kapcsolatos ismeretektől, a szövetségi kormányba vetett bizalomtól, valamint a nukleáris energiával kapcsolatos beállítódásoktól függ (4. ábra). A szocio-demográfiai változók szerepe a kockázatészlelésben kisebb jelentőségű.

4. ábra. A nevadai nagyaktivitású hulladéklerakóval kapcsolatos attitűd fő tényezői

Az országos közvélemény alakulása
Az előzőekben vázolt összefüggések alapján nem meglepő, hogy az USA közvéleményében a radioaktív hulladékok, illetve a hulladékkezelő létesítmények megítélése az atomenergiához hasonló pályát írt le, és mélypontját a Csernobil-i baleset után érte el. A következőkben néhány, ezzel kapcsolatos kutatás eredményét mutatjuk be.

Egy 1989. évi országos vizsgálatban a radioaktív hulladék kezelésével és egy jövőbeli tároló működésével kapcsolatban tettek fel kérdéseket (Slovic és tsai, 1993). A megkérdezettek 71% -a tartotta valószínűnek a radioaktív hulladékok szállítása során bekövetkező balesetet. Hasonló arányban tartották valószínűnek a hulladék tárolása közben - földrengés vagy vulkánkitörés következtében - bekövetkező baleseteket, a talajvíz elszennyezését, illetve egy munkabalesetet. A hulladék elhelyezéséért felelős DOE őszinteségében a válaszadók 68%-a nem bízott. Arra a kérdésre, hogy minimálisan milyen messze szeretnének élni egy esetleges tárolótól, a megkérdezettek átlagosan 200 mérföldet jelöltek meg.

Egy 2002. évi országos vizsgálat során a megkérdezetteknek még mindig 64%-a vélekedett úgy, hogy a radioaktív hulladékot nem lehet hosszú távon biztonságosan tárolni. A kutatás alanyaitól azt kérdezték, hogy támogatnák-e a Yucca Mountain-ban tervezett hulladéklerakót. A megkérdezettek 20%-a szerint a lerakót meg kéne építeni és használni kellene. További 25% csak akkor engedné meg a projekt befejezését, ha Nevada ezzel egyetértene, míg 39% szerint a lerakót nem lenne szabad megépíteni (Ansolabehere és tsai, 2003).

A nagyaktivitású lerakóval kapcsolatos közvélemény alakulása Nevadában
Slovic és tsai. (1993) Nevada állam lakosságának körében több egymás utáni évben közvélemény-kutatást végeztek a Yucca Mountain-ba tervezett nagyaktivitású lerakóval kapcsolatban. Az 1989-es vizsgálat szerint a megkérdezettek 69%-a létesítmény ellen szavazna, és mindössze 14%-uk támogatná. A válaszadók 74%-a azzal értett egyet, hogy az államnak minden rendelkezésre álló eszközzel harcolnia kellene a lerakó ellen, még akkor is, ha ez azt jelentené, hogy a szövetségi kormány által a lerakóért cserébe felkínált előnyökről le kell mondania. Az embereket arról is megkérdezték, hogy bíznak-e a szövetségi kormány különféle intézményeiben. A bizalom a legalacsonyabb a DOE és az NRC iránt volt (4,6 és 4,3 a 10-fokú skálán). A kutatásokat 1990-ben és 1991-ben megismételték és azt tapasztalták, hogy a bizalmatlanság tovább nőtt (1991-ben már a bizalmi indexek a DOE esetében 4,3-ra, az NRC esetében 3,9-re estek).

A Nevada Agency ugyancsak sorozatosan mérte a nevadaiak attitűdjeit. A mérések azt mutatják, hogy a lakosság attitűdje 1989 és 2006 között keveset változott: 2006-ban az elutasítók aránya 72%, a támogatóké 24% volt. Ugyancsak 2006-ban a megkérdezetteknek 67%-a úgy vélte, hogy Nevadának minden eszközzel harcolnia kellene a lerakó ellen. A lerakót nagyon kockázatosnak tartók aránya 2006-ban 71%, közepesen kockázatosnak pedig további 13% tartotta a létesítményt. Egy radioaktív víz- vagy levegő szennyezés hosszú távú kockázatát a megkérdezettek 65%-a nagyon magasnak véli (Nevada Agency, 2006).

Összességében elmondható, hogy az USA-ban a radioaktív hulladékot kezelő létesítményekkel kapcsolatos attitűdök, – bár hasonló trendet mutatnak, - az atomerőművekkel kapcsolatos attitűdöknél még negatívabbak. Az észlelt kockázatok jóval magasabbak, az intézményekbe vetett bizalom pedig hasonlóan alacsony, annál is inkább, mivel az erőművek és a hulladéklerakók működését szabályozó szövetségi hatóságok nagyjából megegyeznek. Mindezek alapján nem meglepő, hogy a radioaktív hulladéklerakók telepítési kísérleteit az USA-ban az elmúlt évtizedekben nem koronázta siker.

4.2. A KÖZVÉLEMÉNY ALAKULÁSA AZ EURÓPAI UNIÓ ORSZÁGAIBAN

Az európai országok közvélemény-kutatásai közül számunkra legérdekesebbek az un. Eurobarometer vizsgálatok, amelyek az Európai Unió egészére egyidejűleg és azonos metodikával készülnek, mivel ezek lehetővé teszik az országok közötti hasonlóságok és eltérések kimutatását is. Az Eurobarometer kutatások 1999. óta mérik az atomenergiával és a radioaktív hulladékkal kapcsolatos véleményeket. Megjegyezzük, hogy mivel a mérések csak az utóbbi időszakban váltak rendszeressé, és a kérdések azóta többször módosultak, koherens idősorok nem állnak rendelkezésünkre. Az alábbi elemzésekben elsősorban a legújabb kutatások eredményeire támaszkodunk.

4.2.1 Az atomenergiával kapcsolatos attitűdök
Az Eurobarometer kutatásokban jellemzően szereplő attitűd kérdések arra vonatkoznak, hogy (1) a megkérdezettek támogatják-e hazájukban az atomenergia alkalmazását, illetve (2) a jövőben növelnék-e vagy inkább csökkentenék a nukleáris energia részarányát a villamosenergia termelésén belül. A 2008. évi Eurobarometer kutatás adatai szerint az EU-ban a nukleáris energia támogatói kisebbségben vannak: összességében a megkérdezettek 44%-a támogatja az atomerőműben termelt energiát, 45%-uk ellenzi azt, míg 11% nem nyilatkozott. Megjegyezzük, hogy a támogatók aránya a 2005. évi felméréshez képest 7%-kal nőtt, míg az ellenzők aránya 10%-kal csökkent (Eurobarometer, 2005; 2008).

A tagországok között figyelemre méltó véleménykülönbségek mutatkoznak az atomerőművekben előállított energiával kapcsolatosan. 2008-ban tízből több mint hat polgár támogatta ezt a fajta energiát Csehországban (64%), Litvániában (64%), Magyarországon (63%), Bulgáriában (63%), Svédországban (62%), és Finnországban (61%). Érdekesség, hogy ezeknek az országoknak igen eltérő a nukleáris politikájuk. Miközben Svédország a nukleáris irányvonal leépítését tervezi a következő negyven évben, addig Csehország új reaktorok üzembe állítását irányozta elő. A megkérdezettek nagyobb része foglalt állást a nukleáris energia mellett a következő országokban is: Szlovákia (60%), Hollandia (55%), Franciaország (52%) és Szlovénia (51%). Az atomerőművek ellenzői túlnyomó többségben vannak Ausztriában (83% ellenzi), Görögországban (81% ellenzi), és Cipruson (80% ellenzi). A leginkább elutasító hat országban nem működik atomerőmű és egyértelműen érvényesül az a tendencia, hogy az attitűdök negatívabbak ott, ahol nincs ilyen létesítmény (Eurobarometer, 2008).

A 2007. évi Eurobarometer felmérésben az a kérdés szerepelt, hogy a válaszadó (i) növelné-e, (ii) szinten tartaná, vagy (iii) csökkentené a nukleáris energia részarányát. Az EU 25 országának átlagában a lakosság 39%-a csökkentené, 34% nem változtatná, 14% pedig növelné az atomenergia részarányát.

A növelés híveinek aránya a legmagasabb Svédországban (27%), ezt Finnország, és Szlovákia követi (24-24%). A szinten tartásra a legtöbben Csehországban (51%), Magyarországon (50%), Finnországban (47%), Szlovéniában és Szlovákiában (46-46%) voksolnának. A csökkentéssel a legtöbben Görögországban (75%), Luxemburgban (61%) és Ausztriában (59%) értenének egyet, azaz olyan országokban, amelyek nem rendelkeznek működő atomerőművel (Eurobarometer, 2007).

Az attitűdök fő tényezői
A statisztikai elemzések egyértelmű összefüggést állapítanak meg egy ország atomenergia függősége és lakosságának az atomenergiához való viszonya között: minél nagyobb a függőség mértéke, annál pozitívabb az attitűd (Eurobarometer, 2007). A tendencia alól van azonban néhány érdekes kivétel. Például Franciaországban és Belgiumban hagyományosan jelentős szerepe van a nukleáris iparnak, lakosságuk attitűdje azonban kevésbé pozitív, mint néhány olyan országé, ahol jóval kisebb az atomenergia súlya (pl. Finnország, Svédország).

Franciaországban 42, Belgiumban pedig 35 százalékponttal többen vannak azok, akik az atomenergia arányát csökkenteni szeretnék, mint ahányan az ezzel ellentétes véleményre hajlanak, annak ellenére, hogy villamosenergia fogyasztásuk 78, illetve 54%-a származott atomenergiából. Svédországban viszont 6, Finnországban pedig csak 3 százalékpont a különbség, pedig a villamosenergia részaránya a felhasználásban csak 48, illetve 28% (Eurobarometer, 2007).

Erre a jelenségre magyarázat lehet, hogy az észlelt függőség eltérhet az objektív függőségtől. Az észlelt függőséget azzal a kérdéssel mérték, hogy mennyire könnyen tartja a válaszadó helyettesíthetőnek az atomenergiát.

Franciaországban a lakosság 56%-a gondolja úgy, hogy a nukleáris energia könnyen helyettesíthető, Belgiumban ez az arány 49%, míg Svédországban csak 27%, Finnországban pedig 34% gondolkodik így (Eurobarometer, 2007).

Mindez nem változtat azon az általános európai tendencián, hogy az atomerőművek megléte és működése, illetve a tőlük való – valóságos vagy észlelt - függőség pozitív irányban befolyásolja az atomenergia támogatottságát.

Az előző fejezetekben említettük azokat az összefüggéseket, amelyeket USA-beli vizsgálatokban az atomenergiával kapcsolatos attitűdök és az észlelt kockázat között találtak. Némileg hasonló eredményekre jutottak az Eurobarometer kutatások is. A 2007. évi kutatás azt kérte az interjú alanyoktól, hogy foglaljanak állást valamelyik állítás mellett: (i) a nukleáris energia előnyei nagyobbak, mint a kockázatai, (ii) a kockázatok meghaladják az előnyöket, (iii) egyik állítás sem igaz. Az EU 25 országa között mindössze 5-ben voltak többségben azok, akik szerint az előnyök nagyobbak, mint a kockázatok.

Svédországban a különbség 29% azok javára, akik az előnyöket nagyobbnak gondolják, Szlovákiában ez 15%, a Cseh Köztársaságban 10%, Finnországban 5%, és Észtországban 3%. A többi országok válaszadói között azok voltak többségben, akik a kockázatokat tartják nagyobbnak, mint az előnyöket. Az erre a kérdésre adott válaszok összefüggést mutatnak az előző attitűd kérdésre adott válaszokkal, azaz akik a kockázatokat nagyobbnak tartják, inkább csökkentenék a nukleáris energia részarányát.

A 12. táblázatban a 2. fejezetben vázolt hat európai országra, valamint a 7. fejezetben tárgyalt Magyarországra vonatkozó adatokat mutatunk be.

12. táblázat. Az atomenergiától való függőség és az attitűdök (EU)
[Forrás: Eurobarometer (2007, 2008)]

A 2007. évi kutatás szerint az EU 25 tagállama polgárainak 46%-a bízik az atomerőművek működtetőiben, és 51%-uk a szabályozó hatóságokban.

Az atomerőműveket működtető cégekben a legnagyobb arányban Belgiumban (73%), Magyarországon (71%), Finnországban (70%), Szlovéniában (69%), és Svédországban (68%) bíznak, míg a legkevesebben Görögországban (16%), Cipruson (17%) és Írországban (18%). A szabályozó hatóságok iránti bizalom a legnagyobb Finnországban (80%), Svédországban (77%), a Cseh Köztársaságban (72%), Szlovákiában (71%) és Szlovéniában (70%), a legkisebb pedig Cipruson (12%), Portugáliában (19%) és Luxemburgban (24%).

Az elemzések azt mutatják, hogy a nukleáris intézményekbe vetett bizalom és az atomenergia támogatottsága között erős pozitív korreláció van (Eurobarometer, 2007). A nukleáris energia iránti attitűd fő tényezőit az 5. ábra mutatja.

5. ábra. A nukleáris energiával kapcsolatos attitűdök fő tényezői (EU)


















4.2.2 A radioaktív hulladékok kezelésével kapcsolatos attitűdök

A hulladékok veszélyessége
Az EU 25 tagállama válaszadóinak nagy többsége szerint minden radioaktív hulladék nagyon veszélyes: 2005-ben tízből csaknem nyolc válaszadó (79%) értett egyet ezzel az állítással. Csak 14% adta azt a választ, hogy a különböző típusú radioaktív hulladékok eltérő mértékben veszélyesek. Ráadásul a 2001. évi kutatással (Eurobarometer, 2002) összevetve a minden hulladékot veszélyesnek tartók száma 4 százalékponttal emelkedett.

A tagállamok közül Hollandiában félnek a legkevesebben: itt a válaszadók harmada azzal ért egyet, hogy nem minden radioaktív hulladék nagyon veszélyes (34%). Őket követi Svédország és Dánia, ahol a lakosság 30, illetve 27%-a nem tartja veszélyesnek az összes ilyen hulladékot. Ezzel szemben nagyon magas a mindenféle radioaktív hulladéktól rettegők aránya Lettországban, Görögországban, Szlovákiában és Lengyelországban. Ezekben az országokban a megkérdezettek 91%-a hiszi azt, hogy minden radioaktív hulladék nagyon veszélyes (Eurobarometer, 2005).

A 2008. évi kutatásban azt a kérdést tették fel, hogy meg lehet-e biztonságosan szabadulni a nagyaktivitású hulladékoktól. Az összes megkérdezett 72%-a azon a véleményen van, hogy nincs biztonságos módja a hulladékoktól való megszabadulásnak, míg mindössze 14% gondolja, hogy van erre lehetőség. Bár az országok között itt is jelentős különbségek vannak, mindenütt többségben vannak azok, akik nem látnak biztonságos megoldást a hulladéktól való megszabadulásra.

Érdekes eredmény, hogy Svédország, Franciaország, Németország és Finnország lakossága a legszkeptikusabbak közé tartozik: ezekben az országokban a megkérdezetteknek legalább 80%-a kételkedik a hulladéktól való biztonságos megszabadulás lehetőségében.

A hulladékkezelés kockázatai
Az EU polgárai nemcsak a radioaktív hulladékokat ítélik veszélyesnek, de az ilyen típusú hulladékokat kezelő létesítményeket is. A 2005. évi Eurobarometer kutatás szerint az Unió lakosságának háromnegyed része érzi magas vagy nagyon magas kockázatúnak még a kisaktivitású hulladékok tárolását is, és mindössze 21% tartja kevéssé kockázatosnak^[5] (Eurobarometer, 2005).

A tagállamok között e téren is vannak különbségek: a megkérdezettek több mint fele állította, hogy a kisaktivitású radioaktív hulladékok tárolása nagyon magas kockázattal jár Görögországban (56%), Ausztriában (52%) és Cipruson (50%). Másrészről sokkal kisebbnek látják a kockázatot Svédországban, ahol 40% azzal értett egyet, hogy az ilyen típusú hulladékok tárolása csak kis kockázattal jár. A megkérdezettek több mint egyharmada adta ugyanezt a választ Dániában (37%), Hollandiában (36%), Belgiumban (35%) és az Egyesült Királyságban (33%).

A 2007. évi kutatásban azt a kérdést tették fel, hogy biztonságosan elvégezhető-e a radioaktív hulladék lerakása. Erre az EU 25 országában megkérdezettek 39%-a válaszolt igennel (Eurobarometer, 2007).

A legnagyobb arányban adtak pozitív válaszokat Magyarországon (73%), a Cseh Köztársaságban (62%), Litvániában (57%), Szlovéniában (56%) és Hollandiában (53%), a legkevesebben pedig Luxemburgban (24%), Ausztriában (25%) és Franciaországban (26%) bíznak a hulladék biztonságos kezelésében.

Mindkét vizsgálatból az derül ki, hogy az atomerőművel rendelkező országokban a radioaktív hulladékok kezelését általában kevésbé tartják veszélyesnek (Eurobarometer, 2005; 2007). A hulladékkezelés megítélése összefüggést mutat az atomenergiával kapcsolatos attitűddel is: az empirikus vizsgálatok egyik markáns megállapítása, hogy az atomenergia ellenzői veszélyesebbnek látják a hulladékkezelő létesítményeket, mint a támogatók^[6] (Eurobarometer, 2005, 2008).

A hulladékkezelés mint megoldandó probléma
A 2008. évi vizsgálat azt is firtatta, hogy a megkérdezettek szerint a nagyaktivitású hulladék kezelésére most kellene-e megoldást találni, vagy ezt a problémát a jövő generációkra kellene hagyni. Az EU 27^[7] tagországának lakossága szinte egyöntetűen az első állítással ért egyet (összességében 93%), és az országok közötti különbségek is minimálisak. Azt azonban már valamivel kevesebben (a megkérdezettek 84%-a) helyeslik, hogy minden EU tagországnak sajátmagának kellene a hulladékáért felelősséget vállalnia. E tekintetben elég nagyok a különbségek az országok között: a legtöbben Magyarországon (98%), Csehországban (96%) és Szlovákiában (95%) gondolják úgy, hogy minden ország gondoskodjék a saját hulladékáról, de valamennyi poszt-szocialista országban kiemelkedően magas az egyetértők aránya. Másrészt az atomerőművel rendelkező országok közül a legkevesebben Hollandiában (67%), Belgiumban (76%), és Svédországban (77%) értenek egyet ezzel az állítással (Eurobarometer, 2008). Ezek a különbségek azt valószínűsítik, hogy a gazdagabb országok lakóinak egy része szeretné a hulladékot exportálni, Kelet-Közép Európa lakosai viszont már megtapasztalták, hogy országaik kedvelt célpontjai a Nyugat-Európában keletkező hulladékoknak.

A kutatásokból az is kiderült, hogy az európai lakosság nagyobb arányban lenne hajlandó támogatni az atomenergia hasznosítását, ha biztosítottnak látná a hulladék biztonságos kezelését. A 2008. évi Eurobarometer vizsgálatban a nukleáris energia (EU szinten többségben lévő) ellenzőit megkérdezték, hogy változna-e a véleményük, ha a radioaktív hulladékok problémája megoldódna. Összességében a nukleáris energia ellenzőinek 39%-a ebben az esetben változtatna álláspontján.

Az ellenzők többségének véleményében változás állna be Hollandiában (60%), Belgiumban (58%), Franciaországban (54%), valamint az Egyesült Királyságban (54%). A radioaktív hulladékok problémáinak megoldása viszont kevéssé befolyásolná a nukleáris energiát ellenzők véleményét Ausztriában, Írországban, Görögországban és Németországban. Ausztriában 63% tartaná fenn oppozícióját, Írországban 60%, Görögországban és Németországban pedig 59-59%.

A bizalom és az informáltság szerepe
A 2008. évi Eurobarometer vizsgálat firtatta a különböző szereplők szavahihetőségébe vetett bizalmat is. Az EU polgárainak körében a legnagyobb bizalmat az „érdek nélküli” szereplők élvezik: a tudósok (40% bízik bennük), a környezetvédő NGOk (38% bízik bennük), és a nemzetközi szervezetek (32% bízik bennük). A nemzeti hulladékkezelő szervezeteket a válaszadók 30%-a, a nukleáris ipar szereplőit viszont csak 12%-uk tartja hitelesnek.

A hulladékkezelő szervezetekben a legtöbben Svédországban (58%), Dániában (51%), Csehországban (48%), Romániában (44%), és Szlovákiában (44%) bíznak, a legkevesebben pedig Észtországban (11%), Portugáliában (17%) és Máltán (18%).

Az elemzések arra utalnak, hogy az intézményi szereplőkbe vetett bizalom jó előrejelzője a hulladékkezelés biztonságosságába vetett hitnek és a hulladékprogram sikeres előrehaladottságának^[8] is (Eurobarometer, 2008).

A 2008. évi Eurobarometer vizsgálatokban (Eurobarometer, 2008) azt is megkérdezték az interjú alanyoktól, mennyire érzik magukat jól informáltnak a radioaktív hulladékokról. Összességében a 27 EU tagállam polgárainak 25%-a tekintette magát jól informáltnak.

A legnagyobb arányban Svédország (52%), Finnország (46%), Szlovénia (44%), és Hollandia (36%) válaszadói érezték magukat jól informáltnak, a legkisebb volt a jól informáltak aránya Bulgáriában (15%), Romániában (16%) és Ausztriában (16%).

Ami az informáltság hatását illeti, a vizsgálatok egyik általános eredménye, hogy a magukat jól informáltnak vélők kevésbé tartják veszélyesnek a hulladékokat, illetve a hulladékkezelő létesítményeket (Eurobarometer, 2008). A 13. táblázatban bemutatjuk az informáltsággal, a nemzeti radioaktív hulladékkezelő szervezetbe vetett bizalommal, valamint a hulladékkezelés biztonságosságával kapcsolatos véleményeket a könyvünkben szereplő európai országokban.

13. táblázat. Informáltság, bizalom és észlelt kockázat (EU)
[Forrás: Eurobarometer (2007, 2008)]

Az elemzések alapján megállapítható, hogy a radioaktív hulladék kezelésével kapcsolatban észlelt kockázat függ a vélt informáltságtól, az érintett intézményekbe vetett bizalomtól, valamint az atomenergiával kapcsolatos attitűdtől (6. ábra).

6. ábra. A radioaktív hulladékkezelő létesítmények észlelt kockázatának fő tényezői (EU)

Vélemények a társadalmi részvétellel kapcsolatosan

A 2008. évi Eurobarometer vizsgálatban megkérdezték az interjú alanyokat, hogy szeretnék-e, hogy közvetlenül bevonják őket egy a lakóhelyük közelében létesítendő radioaktív hulladéktárolóról való döntésbe, vagy azt preferálnák, hogy helyi környezetvédő civil szervezeteket vonjanak be a döntéshozatalba, vagy esetleg a döntést inkább a felelős hatóságokra bíznák. Az egész Uniót tekintve a válaszadók többsége azt szeretné, ha kikérnék a véleményét és bevonnák a döntésekbe (56%). Ez az eredmény jelzi a többség azon szándékát, hogy ebben a döntésben partnerként szeretne részt venni. A megkérdezettek 22%-a azt preferálná, ha civil szervezeteket vonnának be a kérdés megvitatásába, valamint a döntéshozatalba. Végül, a lakosságnak mindössze 15%-a bízná a döntéshozatalt a felelős hatóságokra. A válaszok alapján megállapítható, hogy ebben a kérdésben a felelős hatóságok nem élvezik a polgárok bizalmát: a megkérdezettek 78%-a szeretne vagy személyesen, vagy civil szervezeteinek közvetítésével részt venni a konzultációkban.

A részvételi módok megítélésének tekintetében az országok közötti különbségek eléggé markánsak. A legnagyobb arányban Németország lakói szeretnének sajátmaguk részt venni a radioaktív hulladékok elhelyezéséről folyó vitákban és döntéshozatalban (68%). Az Egyesült Királyságban, Cipruson és Luxemburgban a megkérdezettek kétharmadának ugyanez a véleménye (66-65-65%), őket Ausztria és Málta (64-64%) követi. Ezzel szemben Lettországban a lakosságnak mindössze 30% nyilvánítaná ki szívesen a véleményét erről a kérdésről. Tízből legalább három válaszadó szeretné a helyi civil szervezetek bevonását Görögországban (34%), Svédországban (32%) és Hollandiában (30%), míg a legkevesebben Romániában (10%) és Bulgáriában (11%) szavaznának erre a megoldásra. A felelős hatóságok döntésében a legtöbben Lettországban bíznak (35%). A válaszadók közel harmada hasonlóan vélekedik a kérdésről Csehországban (31%), Szlovákiában (30%), és Litvániában (29%).

Úgy tűnik, ebben a kérdésben a törésvonal inkább a poszt-szocialista országok és a többiek között húzódik, és az általános politikai kultúrát tükrözi, míg sem a működő nukleáris erőmű, sem a radioaktív hulladék megléte nem látszik lényeges tényezőnek. Mindenesetre a kutatás visszaigazolja a társadalmi részvételen alapuló közelítés fontosságát.

Összességében elmondható, hogy az Európai Unió lakóinak többsége kockázatosnak tartja és ellenzi az atomenergiát, bár attitűdje némileg enyhült az elmúlt időszakban. Ennél is magasabbnak tartja a többség a radioaktív hulladékkal és annak kezelésével kapcsolatos veszélyeket. Az intézményekbe vetett bizalom közepesnek mondható. Az EU országok között markáns eltérések vannak egyrészt az atomerőművel rendelkező és nem rendelkező országok között: ez utóbbiak jóval alacsonyabbnak tekintik a kockázatokat. Másrészt a skandináv országok és a poszt-szocialista országok lakosságának attitűdje a nukleáris technológiák (beleértve a radioaktív hulladék kezelését) iránt lényegesen pozitívabb, mint a többi európai polgáré.



* * * * * * * *
*Vári Anna „A Tiszta atomenergia? Radioaktív hulladékkezelés Magyarországon és külföldön” [L'Harmattan Kiadó - www.harmattan.hu] című könyvének 4. fejezete
^[1]Az attitűdöket a legrégebben az ABC News-Louis Harris and Associates (1975 óta) és a Cambridge Reports (1974 óta) méri.
^[2]Az alábbi kérdésre adott „nem” válaszok aránya: Egyetért-e azzal, hogy az EU-ban a nukleáris energia könnyen kiváltható megújuló energiaforrásokkal és energiatakarékossággal?
^[3]Az alábbi kérdésekre adott „igen” válaszok arányának különbsége: (i) Egyetért-e azzal, hogy a nukleáris energia előnyei nagyobbak, mint a kockázatai? (ii) Egyetért-e azzal, hogy a nukleáris energia kockázatai nagyobbak, mint az előnyei?
^[4]Az alábbi kérdésre adott (i) és (ii) válaszok aránya: Ön (i) erősen támogatja, (ii) inkább támogatja, (iii) inkább ellenzi, (iv) erősen ellenzi a nukleáris energia termelését?
^[5]Ezt a kérdést 2005. óta ebben a formában nem tették fel az Eurobarometer kutatásokban.
^[6]Az egyes tagországokban végett közvélemény-kutatások is kimutatták ezt az összefüggést. Például a Németországban végzett kutatás vezetői egyenesen azt a következtetést vonják le, hogy a „az emberek a radioaktív hulladék problémát az atomenergia részproblémájának tekintik.” (Hocke-Bergler és Stolle, 2003).
^[7]A 2008. évi Eurobarometer vizsgálatban már 27 ország vett részt.
^[8]Az egyetlen kivétel Finnország, ahol valamennyi intézményi szereplőben nagy a bizalom, és ahol jelentősebb konfliktusok nélkül sikerült valamennyi hulladék elhelyezésére megoldást találni, a megkérdezetteknek mégis mindössze 28%a hisz a kisaktivitású hulladék biztonságos tárolásában.
^[9]Az alábbi kérdésre adott pozitív válaszok részaránya: „Mennyire érzi magát jól informáltnak a radioaktív hulladékokról?”
^[10]A következő kérdésre adott igenlő válaszok aránya: „Bízik-e a nemzeti radioaktív hulladékkezelő szervezet szavahihetőségében?”.
^[11]A következő állítással egyetértő válaszok aránya: „A radioaktív hulladékot lehet biztonságosan kezelni.”