Vecsés

"Vecsés 2009 januárjával csatlakozott a Klímabarát Települések Szövetségéhez. A település addig is, és azóta is több olyan lakossági akciót szervezett és beruházást valósított meg, mely a klímabarát települések tevékenységi körébe illik. Az alábbiakban szeretnénk röviden bemutatni a település klímabarát tevékenységeit.


Településünkön 2002 óta tiltja önkormányzati rendelet a zöldhulladékok, fagallyak elégetését, illetve a tüzelő berendezésekben nem tüzelő anyagok használatát. Ezzel párhuzamosan az Önkormányzat gondoskodik a zöldhulladékok, gallyak évente kétszer, egyéb zöldhulladékok folyamatosan a lakosságtól való begyűjtéséről és elszállításáról.


2006-ban szervezett városunk először lakossági faültetési akciót, mely során az Önkormányzat facsemete biztosításával lehetőséget nyújtott a lakosok számára, hogy a házuk előtti közterületen fát tudjanak telepíteni. Első évben mintegy 600 db fát ültettünk, azóta is minden évben megvalósítjuk ezt az akciót, és bár az elültetett fák száma ugyan csökkent, de így is a kiültetett 200-300 db csemetével új fasorokat létesítünk, zöldfelületeket telepítünk, hiányzó fákat pótolunk. Az akció a lakosság körében nagy népszerűségnek örvend.


2013-ban került átadásra az új Bálint Ágnes Kulturális Központ, melyben geotermikus fűtési-hűtési rendszert alakítottak ki. Az épület központi fűtési, illetve a központi használati melegvíz-fűtési, valamint a levegő fűtés hőenergia szolgáltatása, megújuló energiaforrásra (napenergia, talajhő, távozó levegő hővisszanyerése) épül.


A városüzemeltetés több nagy forgalmú önkormányzati utakra és közutakra forgalomlassító műtárgyakat (útszűkítő virágládákat az utak szélére, fekvőrendőröket) helyezett ki. Külterületi önkormányzati útjainkat mezővédő sorompókkal zártuk le több helyen, mellyel az illegális szemétlerakást és erdeinkből a falopásokat kívántuk megakadályozni.


Önkormányzatunk 2013. évben lakossági akció keretén belül komposztáló ládákat osztott ki a lakosság körében, illetve látta el közintézményeit (iskolák, óvodák, bölcsőde) komposztálókkal. Ezt a programot a jövőben is szeretnénk folytatni, hogy a településen élőket minél nagyobb körben ismertessük meg ezzel a környezetbarát megoldással és mentesítsük önkormányzatunkat a zöldhulladékok elszállításának költségétől.


Ugyancsak a 2013-ban valósult meg a fényszennyezést megszüntető lámpatestek elhelyezése a Petőfi téren."