Bemutatkoztunk a Nemzeti Fenntartható Fejlődés Tanácsában

A Nemzeti Fenntartható Fejlődés Tanácsának idei első ülésére 2015. május 7-én került sor a Parlament épületében. A tanács ülésének első napirendi pontjaként a Nemzeti Energiastratégia elmúlt négy évének felülvizsgálatával foglalkozott. A Klímabarát Települések Szövetségének lehetősége volt bemutatkozni és rövid helyzetképet felvillantani a hazai önkormányzatiság előtt álló legfőbb kihívásokat illetően.

A Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács (NFFT) ülése a Parlamentben 2015. május 7-én. MTI Fotó: Kovács Attila

Kovács Lajos elnök hangsúlyozta, hogy az energia- és klímaügy szakmai és társadalmi érdekképviselete egymástól el nem választható, egymással folyamatos hatásrendszerben álló kérdések. Az önkormányzatok kiemelt szereplői az energiapiacnak, hiszen évente közel 100 milliárd forint értékben vásárolnak energiát. A fogyasztói szerep mellett megjelennek szolgáltatóként (pl. távhő), szabályozóként (pl. települési szabályozás tervek), városüzemeltetőként, és az egyik leghatékonyabb felülettel rendelkező szemléletformáló szervezetként.

„Annak érdekében, hogy a Nemzeti Energiastratégia hatékonyan megvalósulhasson, nem hagyható figyelmen kívül az önkormányzati rendszer” – jelentette ki Kovács Lajos. Kiemelte, hogy az egységes stratégiai szemlélet kialakítására részterületi, helyi szinteken is szükség van, hiszen a helyi stratégiáknak a nemzeti stratégiával együtt kell alkotnia egységes egészet. Az elnök szerint a legfontosabb kérdések, amelyekre válaszokat kell adnunk, az a forráshiány (igényre és lehetőségre szabott pályázati rendszer), a szakemberek biztosítása és képzése helyi szinten, helyi igények és lehetőségek beépítése a nemzeti stratégiákba, és legfőképpen a folyamatos párbeszéd szükségessége.