Skip to main content
Tel.: +36 1 249 5469 E-mail: szovetseg [at] klimabarat.hu

Készül a Bács-Kiskun megyei klímastratégia

A Klímabarát Települések Szövetsége 2017. szeptember 12-én a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat meghívására vett részt Lakitelken az “Éghajlatváltozásra adott innovatív válaszok Bács-Kiskun megyében” megnevezésű önkormányzati workshopon. A rendezvényre, amely a KEHOP-1.2.0-15-2016-00014 kódszámú projekt keretében került megrendezésre, mintegy 20 megyei települési önkormányzat delegált résztvevőt.

A workshopot Rideg László, a megyei közgyűlés elnöke nyitotta meg. Beszédében Rideg László  a megyét érintő klímaváltozási hatásokra, a mezőgazdasági termelés alkalmazkodási kihívásaira hívta fel a figyelmet; hangsúlyozta, hogy ezekkel csak közösségi összefogással lehet megbirkózni. Rideg László szavait nyitóbeszédét a megyei klímastratégia tervezetének bemutatása követte. A résztvevők nemcsak megismerhették a klímastratégia vázlatát, hanem részletesen meg is vitathatták a benne foglalt és az önkormányzatokat érintő intézkedéseket..

A Klímabarát Települések Szövetségét dr. Czira Tamás képviselte a rendezvényen. Az egyesület klímavédelmi, fenntarthatósági szakértője ismertette a Szövetség településeket támogató tevékenységeit, és tájékoztatta a résztvevőket a várhatóan ősszel megjelenő települési klímastratégiák készítését és szemléletformálási tevékenységeket támogató KEHOP-1.2.1-es pályázati kiírásról is.

Az ebédszünet után a résztvevők moderált beszélgetés keretében vitatták meg a megyét leginkább érintő problémaköröket, így napirendre került a vízmegtartás, az öntözés, a klímabarát termelés és a települési közszolgáltatások helyzete is. A műhelymunka zárásaként a szervezők arról számoltak be, hogy a megyei klímastratégia társadalmasítása várhatóan október elején kezdődik.