Megyei településeket is díjazott az Éghajlatvédelmi Szövetség

A KlímaSztár 2017 programot Lajtmann Csaba, az Éghajlatvédelmi Szövetség elnöke foglalta össze. "A szakminisztérium Zöld Forrásának támogatása idén negyedik alkalommal tette lehetővé a felhívás meghirdetését.


Lendvai Ivánné, Kunsziget polgármestere veszi át a díjat


Az évek folyamán nem változott az alapcél, mely egybeesik az Éghajlatvédelmi Szövetség egyik alapvetésével, melyben arra igyekszik rámutatni, hogy a helyi folyamatoknak, fejlesztéseknek fontos és megkerülhetetlen szerepe van az éghajlatváltozás elleni küzdelemben. A díjazott öt település és közösség - Egyházasfalu, Kunsziget, Őriszentpéter, Szekszárd települések és Wekerletelep közössége - egyaránt olyan követhető mintát állít más települések elé, melyek valódi helyi megoldások a változás folyamatában, legyen szó az alkalmazkodásról és-vagy a szén-dioxid kibocsátásának a csökkentésről."


A KlímaSztár 2017 díjazottjai


A pályamunkákat 5 fős zsűri bírálta el, a munkában közreműködött a támogató Földművelésügyi Minisztérium, az NFM Klímapolitikai Főosztályának képviselője, két fő a 2015-ben díjazott közösségek részéről és Laki György kajárpéci polgármester, az Éghajlatvédelmi Szövetség alelnöke. A zsűri nevében az értékelést Rózsahegyi Péter mutatta be, aki a 2015-ben díjazott Rákosligetet képviselte a zsűriben:

 

- Idén is több szempontot vettünk figyelembe a pályaművek értékelésénél és a döntésünket egyetértésben hoztuk meg. A díjazott pályázatok mindegyikére jellemző, hogy a helyi társadalmi részvétel nemcsak egy megvalósult fejlesztés kötelezően megvalósítandó eleme. A települési közösségi megoldásokban a helyben lakók nemcsak passzív élvezői a megvalósult fejlesztéseknek, hanem azokban maguk is aktívan részt vettek. A mostani pályázatok többsége arra is jó példát ad, hogy szerényebb finanszírozással is lehetnek életképesek a helyi adottságokat jól felhasználó, innovatív kezdeményezések, ha valóban az érintett közösségek együttműködésében hajtják végre.


A KlímaSztár 2017 díjaival kapcsolatban Sándor József Péter „Alkotász” örömmel mondta el, hogy szeret az Éghajlatvédelmi Szövetséggel együtt dolgozni, hiszen a fenntarthatóság szellemisége tőle sem áll messze, és ezt az eszmét ismét sikerült megjeleníteni a felhívás díjaiban is, hiszen a díjak üvegrésze bontott lakótelepi ablakokból, míg a talpazata korábban szőlőkordonként szolgált akácoszlopból készült.


Lajtmann Csaba elmondta, hasonlóan a korábbi felhívások díjazottaihoz az öt települést 2017-ban nevezik az Climate Star európai felhívására, és bíznak benne, hogy a korábbi évekhez hasonlóan egy vagy két pályázó az európai díjat is elnyeri 2018-ban.


Fotó: Éghajlatvédelmi Szövetség

Forrás: gyorpplusz.hu 2017.06.28. http://gyorplusz.hu/cikk/megyei_telepuleseket_is_dijazott_az_eghajlatvedelmi_szovetseg.html