MEGHÍVÓ: A Nap keresztény és buddhista szemlélete 2017. június 20.

A Magyar Szociológiai Társaság Holisztikus Ökológiai Szakosztálya egy új ökológiai fórumot indított el 2015-ben „Változó világ” címmel az MTA Könyvtár és Információs Központban.  E fórum keretében indult 2017 tavaszán „A sokoldalú Nap” című sorozat.

A múlt évben jelent meg „A Nap szerepe a társadalom életében” című könyv az Argumentum Kiadó gondozásában, amelyben különböző szakterületeket képviselő (napfizikus, csillagász, meteorológus, orvos, antropológus, művészettörténész, zeneszerző, geográfus és szociológus) írtak tanulmányokat a Napról. Ebben az évben – a könyv folytatásaként, már a következő Napról szóló könyv megírására készülve – arra teszünk kísérletet, hogy a különböző szakterületek közötti párbeszéd segítségével egységes egész képet alakítsunk ki a Napról. A kötetben megjelent hat tanulmányról mondják el a véleményüket a szerzőtársak, felkért szakemberek és mindazok, akik elfogadják meghívásunkat erre a beszélgetéssorozatra. Feltételezésünk, hogy a szakterületek közötti határok átjárhatóvá tételével, és a „sokoldalú Napról” szóló tudásunk szintetizálásával megismerhetjük a Napban azt, ami kortól, kultúráktól és szakterületektől függetlenül mindig ugyanaz.

A június 20-ai alkalom témája: A Nap keresztény és buddhista szemlélete

Előadást tart:

Pressing Lajos (pszichológus, buddhista tanító): A Napszimbolika a buddhista tantrákban

Béres Tamás: A Nap szerepe keresztény tanításokban

Helyszín: MTA Könyvtár és Információs Központ Konferenciaterme
(Budapest V. ker., Arany János utca 1. II. emelet)

A programok minden este 17.30-kor kezdődnek és 19.30-ig tartanak. 

A Változó világ előadássorozat korábbi előadásainak egy része megtekinthető az infocracy.hu oldalon.

„A sokoldalú Nap” program eseményei követhetők a facebook címen.

A programra minden a Nap és a szakterületek közötti határok átjárhatóvá tétele iránt érdeklődő embert számára nyitott. 

                                                                                                          Antal Z. László

                                                                                            a Holisztikus Ökológiai Szakosztály

                                                                                                                  elnöke