Magyar fejlesztésű villámtöltőt avattak Újbudán

Magyar fejlesztésű és gyártású elektromosautó-töltőállomást avattak tagtelepülésünkön, a XI. kerületben, a Sopron utca és Hauszmann utca kereszteződésénél az elektromos meghajtású autók számára szervezett 80edays nemzetközi földkerülő túra budapesti állomásán. Az átadáson részt vett Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, aki kiemelte, hogy a töltő első darabja lehet egy hamarosan kiépülő hálózatnak. Mint mondta, egyre versenyképesebb az elektromos autók és közösségi közlekedési járművek ára, ma már egy felelős döntés az, amikor valaki ilyen járművet választ.

Emlékeztetett: az elektromos járművek elterjedését a magyar kormány azzal is segíti, hogy 4 milliárd forintot biztosít Budapestnek 20 elektromos busz vásárlására, ezek már 3 hónapja közlekednek a fővárosban. Felidézte azt is, hogy a kormány a napokban 1,25 milliárd forint értékű pályázatot írt ki önkormányzatoknak elektromos töltőállomások létrehozására, reményeik szerint ezzel mintegy ezer töltőpont létesülhet országszerte.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter egy autót tölt a magyar fejlesztésű és gyártású elektromosautó-töltőállomás avatásán 2016. augusztus 21-én az elektromos meghajtású autók számára szervezett 80edays nemzetközi földkerülő túra budapesti állomásán. MTI Fotó: Marjai János

Lepsényi István, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságfejlesztésért- és szabályozásért felelős államtitkára tájékoztatása szerint a kormány azon dolgozik, hogy a magyar kutatás-fejlesztés és gyártás minél erőteljesebben vegye ki részét az elektromobilitás terjedéséből. Felelevenítette, hogy Magyarországon bevezették a környezetkímélő jármű fogalmát és a zöld rendszámot, amellyel több nagyvárosban, egyebek mellett Budapesten, Debrecenben, Zalaegerszegen is ingyenesen lehet parkolni. Az elektromos járművekre nem kell regisztrációs adót és cégautóadót fizetni, valamint a vállalkozások visszaigényelhetik az áfát a töltőállomás által felhasznált energia után. Hozzátette, hogy a kormány további támogatások bevezetését is tervezi.

Mészáros Csaba, az evopro csoport elnök-tulajdonosa elmondta, hogy a most átadott villámtöltő egy autót 15-20 perc alatt tölt fel. A fejlesztés magyar összefogás eredménye, tíz magyar kis- és középvállalkozás a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemmel együtt dolgozott rajta mintegy két évig. Ez – tette hozzá – újabb bizonyítéka annak, hogy a magyar ipar nemcsak beszállítóként, hanem a termékfejlesztésben is részt vesz egy kialakulóban lévő új iparág terjesztésében.

Az evopro csoport elnök-tulajdonosa, aki maga is részt a 80edays nemzetközi földkerülő túra egy részén, szólt arról, hogy Barcelonából indulva, Portugálián, Amerikán, Kínán, Kazahsztánon, Románián, Magyarországon, Csehországon, Szlovákián, Olaszországon és Svájcon keresztül érnek vissza az autók Barcelonába. Kiemelte: egyedülálló a magyar csapatot szállító busz részvétele a túrán, mivel elektromos busz még nem kerülte meg a Földet. A busz csaknem 600 kilométert tud megtenni egy feltöltéssel – tette hozzá. Az elektromos autók előnyeit kifejtve kitért arra is, hogy ő a saját elektromos autójával kilométerenként 0,2 kilowattot használ, ami mintegy 3 forint költséget jelent, míg a busz fogyasztása csak háromszor ekkora, azonban 40-50-szer több embert tud szállítani.

Ungár János, a Magyar Elektromobilitás Szövetség elnöke az elektromosautó-töltőállomás átadásán elmondta, hogy az elektromos autók árának 40-50 százalékát kitevő akkumulátorok költsége 2020 utánra jelentősen lecsökkenhet. Míg 2008-ban 1000 dollárba került egy kilowattóra akkumulátor technológia, 2020-ra akár 100 dollárra is eshet.

Lukács András, a Levegő Munkacsoport elnöke hangsúlyozta, hogy az elektromos buszok elterjesztése emelné a tömegközlekedés színvonalát, mivel egy BKV midibusz napi utaskilométer-teljesítménye százszor akkora, mint egy személyautóé, lényegesen kisebb a zajterhelése és sokkal hatékonyabb az energiafelhasználása, mint egy dízelbuszé.

A közreadott sajtóanyag szerint a ’80 edays’ elnevezésű, 100 százalékban elektromos hajtású járműveknek szervezett, 80 napig tartó földkerülő túra Barcelonából indult június 16-án, és ott is ér véget szeptember 4-én. Az elektromobilitást népszerűsítő kihíváson 11 nemzetközi csapat indult el, útjuk során autónként több mint 25 ezer, együtt csaknem 300 ezer kilométert tesznek meg. A magyar csapat a hazai fejlesztésű Modulo busszal vesz részt az úton.

Forrás: MTI