Konzultáció az éghajlatváltozáshoz kapcsolódó etikai elvekről

Az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) 38. Általános Konferenciáján Irina Bokova, a szervezet főigazgatója ad hoc szakértői csoportot hozott annak érdekében, hogy elkészítse az éghajlatváltozáshoz kapcsolódó etikai elvekről szóló nyilatkozat-tervezetet.

A szakértői csoport első ülésére és a nyilatkozat első tervezetének elkészítésére 2016 őszén került sor Marokkóban a marrakeshi 22. Klímakonferencia kapcsán. Az elkészült dokumentum az ember okozta éghajlatváltozással kapcsolatban kitér többek közt az oktatás, a kutatás, a társadalmi részvétel, a nemzetközi együttműködés, valamint az egyenlő esélyek fontosságára, és kiemeli az etikai felelősséget a terület minden részével kapcsolatban.

Az UNESCO főigazgatója széleskörű szakmai egyeztetést kezdeményezett a tervezet megvitatása céljából, ezért hazánkban az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottsága és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Fenntartható Fejlődés Tanulmányok Kabinetje konzultációt tartott a kormányzati szervek, a civil szervezetek, valamint a tudományos közösség és a magánszektor érintett képviselőinek részvételével. A szakmai programon a Klímabarát Települések Szövetségét Kovács Lajos elnök képviselte.