Élményszerű tudásszerzés egyedülálló környezetben. Kemenes Vulkán Park.

Vas megye keleti részén, Celldömölk város szélén fekszik a Ság hegy, mely Közép-Kelet Európa egyetlen olyan tanúhegye, amit a bányászati tevékenységnek köszönhetően egy mesterséges kráter emel ki társai közül. Az egyedülálló környezet, a nyugalmat árasztó, mégis mozgalmas térség kiváló célpont a szabadidő hasznos eltöltésére. A vulkáni vidék a gyógyvizek, termálfürdők, a helyi bor mellett egy különleges intézménynek is otthont ad a vidék. Az öt és fél millió éves tűzhányó lábánál felépült Kemenes Vulkán Parkban az ország egyetlen vulkanológiai kiállítását tekintheti meg az érdeklődő, mely interaktív, s hagyományos múzeumi eszközök által hozza közelebb a vulkánok lenyűgöző világát kicsik, s nagyok számára egyaránt. Az ökotudatos szemléletmódot érvényesítő komplexum szervezésében a látogató részt vehet tematikus vezetett túrákon, melyek célja természetesen a Ság hegy. A botanikai-, geológiai-, bányász- és bortúrák résztvevőjeként közel két órára kiszakadhatunk a hétköznapok szürkeségéből, feltöltődhetünk a természet energiáival, s közben hasznos és érdekes ismereteket szerezhetünk. A Vulkánpark oktatási funkciója keretében a diákok számára folyamatos lehetőség kínálkozik múzeumpedagógiai foglalkozásokon való részvételre, sőt a fiatal korosztály természettudomány iránti érdeklődésének felkeltését missziójaként megjelelő Vulkánpark számos gyermekeknek, s felnőtteknek szóló előadással, táborral, rendezvénnyel várja az érdeklődőket az egész év folyamán.

A legjobban várt program 2017-ben a Múzeumok Éjszakája elnevezésű rendezvénysorozat keretében valósul meg június 24-én. A csillagászat témaköre köré épülő esemény keretében éjfélig tartó, meghosszabbított nyitva tartással, s kedvezményes jegyárakkal várja leendő, s visszatérő vendégeit a celldömölki Kemenes Vulkán Park.