Elektromos kukásautót teszteltek a Hegyvidéken

Üzemi körülmények között egy töltéssel akár száz kilométert is képes megtenni az Electromega Kft. saját fejlesztésű kukásautója, amit először a Hegyvidéken láthattak a fővárosiak.

A bemutatón kiderült, hogy a Debreceni Egyetem szabadalmaztatott hajtásláncát használó jármű számára a nagy szintkülönbség sem jelent gondot, menettulajdonságai az emelkedőkön sem változnak. Sőt, egyedülálló módon, az akkumulátorok merülése sem befolyásolja a teljesítményt.

Szép Károly, a Fővárosi Közterület Fenntartó Nonprofit Zrt. hulladékbegyűjtési és szállítási igazgatója elmondta, hogy a közszolgáltató érdekelt az innovatív, környezetbarát megoldások alkalmazásában, jelenleg több CNG (gázüzemű) kocsit üzemeltetnek. A szakember elképzelhetőnek tartja az elektromos kukásautók üzembe helyezését, annál is inkább, mert az FKF Zrt. a telephelyén elektromos áramot is termel, amivel jelentősen csökkenthetik a fenntartási költségeket.

Forrás: hegyvidek.hu