Együttműködés a Nemzeti Közszolgálati Egyetemmel

A fenntartható fejlődést elősegítő közös kutatásokra is sor kerülhet a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) és a Klímabarát Települések Szövetsége között. Az erről szóló együttműködési megállapodást november 2-án írták alá a szervezetek vezetői a Ludovika Főépületében.

A Prof. Dr. Patyi András rektor és a Kovács Lajos elnök nevével fémjelzett dokumentum szerint az egyetem és a szövetség „a jó állam megvalósítása érdekében hosszú távon együtt kíván működni a szemléletformálás, az oktatás-képzés, a tudományos kutatás és a tudományos ismeretterjesztés területén”. A közös oktatási és tudományos tevékenységek olyan konkrét területeket érintenek, mint a klímaváltozás és következményeinek kezelése, illetve a szabályozási kérdések gyakorlati megvalósulása.

Az NKE egyre bővülő kutatói hátterével jelentősen tudja segíteni az önkormányzatokat a fenntarthatósággal kapcsolatos tevékenységükben, míg a szövetség olyan információk birtokában van, amelyek hozzájárulhatnak az egyetem képzéseinek fejlesztéséhez. A tervek szerint a Klímabarát Települések Szövetsége részt vesz majd az egyetem szakirányú továbbképzéseinek és a vezetőképzési programjainak kidolgozásában, valamint a Jó Állam Jelentés elkészítése során végzendő kutatásokban is. Az együttműködés keretében várhatóan sor kerül majd a jövőben közös konferenciák szervezésére, tudományos művek, cikkek, tananyagok elkészítésére.

Kovács Lajos elnök elmondta, hogy a Klímabarát Települések Szövetsége az egyetlen olyan önkormányzati szövetség ma Magyarországon, amely nem politikai alapon jött létre. Az elnök, aki „civilben” Hegyvidék Önkormányzatának alpolgármestere, kiemelte, hogy a fenntarthatóság és a klímavédelem a legfőbb feladatuk, s ennek szeretnék a tudományos hátterét kiépíteni. Hozzátette, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetemre számítanak ebben a munkában, valamint abban, hogy hazánk klímastratégiájának módszertani kidolgozásában közreműködik az NKE.

„Ez a megállapodás keretet ad együttműködésünknek, amelyet tartalommal kell megtöltenünk, ez az egyetem felelőssége is” – mondta Patyi András. A rektor kiemelte, hogy a XII. kerület a város egyik tüdeje, ahol számos védett, zöld terület található, így az önkormányzatnak komoly tapasztalata van arról, hogy a klímavédelemmel, a fenntarthatósággal és a környezetvédelemmel kapcsolatos kérdések a közigazgatási gyakorlatban hogyan működnek.