Dzindzisz Magdalena: Az emberiség fele szomjazni fog

A reggeli napfény megvillan Víz Tábornok napszemüvegén az Andok egyik fennsíkján fekvő La Paz egyik piaca mögötti utcában. A katonák egy 9500 liter vizet tartalmazó tartályt őriznek. A helyiek által kedvelt sokszínű ruhákba öltözött asszonyok sárga virágszirmokkal szórják tele a teret, a tömeg és a média távolról figyeli az eseményeket.

Hirtelen egy férfi tör utat magának a térre, azt kiáltva Alexandra Moreira vízügyi miniszter felé, hogy „ez nem elég. Ez tiszteletlenség az emberek felé!”

A tábornok katonái elvonszolják a férfit, Moreira pedig egyszerű farmerjében és ingében hirtelen túl fiatalnak tűnik ilyen pozíció betöltéséhez. Ezzel indul a Popula Science beszámolója a bolíviai vízhiányról.

La Paz 3600 méter magasan fekszik az Andok hegység bolíviai részén, ez a világ legmagasabban elhelyezkedő adminisztratív székhelye. Nem fővárosa Bolíviának, de a kormány és a minisztériumok mind itt vannak.

A város a trópusi övben, viszonylag magasan, a világon elsőként tapasztalja meg az éghajlatváltozás súlyos következményeit. A gleccserek, amelyek egykor vízzel látták el a több milliós várost, visszahúzódtak, a legnagyobb teljesen el is olvadt. A novembertől februárig szokásos esőzések kiszámíthatatlanok lettek, pedig ezek töltenék meg a víztározókat egész évre.

A kormány november elején vészhelyzetet hirdetett: a hatóságok egy éjjel 94 helyen egyszerűen elzárták a vizet, ezzel nagyjából 800 ezren maradtak teljesen víz nélkül. A bejelentéskor azt ígérték, hogy egy-két napon belül megnyitják a csapokat, és amikor ez nem történt meg, az emberek tüntetni kezdtek. A kormány ekkor küldte La Pazba Mario Enrique Peinado Salas tábornokot, hogy tegyen rendet és ellenőrizze a vízosztást. Őt nevezte el a nép Víz Tábornoknak.

A víz a legértékesebb kincs

A több évtizede alakuló súlyos aszályt azonban nem lehet egyik napról a másikra megoldani. A folyamatosan emelkedő hőmérséklet miatt a folyók és tavak kiszáradtak, farmerek ezrei vándoroltak a városokba, miután nem tudták megtermelni a megélhetésükhöz szükséges növényeket, itatni az állatokat. La Paz megtelt kétségbeesett emberekkel, a város infrastruktúrája nem bírta el a hirtelen jött tömeget.

La Paz elsőként lépett abba a korba, ahol a víz a legértékesebb kincs, és ahol a vízhasználatot szigorúan ellenőrzik. A városban vannak olyan kerületek, ahol már hónapok óta csak minden harmadik napon van víz, akkor is csak néhány óráig. A lakók ilyenkor mindent megpróbálnak teletölteni: kádat, hordót, vödröket, lábasokat, még a szemeteskukákat is. Kénytelenek ezt tenni, hiszen három napig ebből tudnak főzni, mosni, fürödni.

A korlátozások miatt a bolíviaiak vízhasználata harmadára csökkent. Pedig fejenkénti átlagban alig napi 180 literükkel eddig is jócskán elmaradt például az Egyesült Államok lakosainak 380 literes vízhasználatától. Ráadásul az így felfogott víz gyakran piszkos, nem iható. Persze jobb a semminél, hiszen néhány magasabban fekvő városrészben egyszerűen nincs elég nyomás ahhoz, hogy vizet juttassanak.

A túléléshez a városban a lakók olyat tesznek, ami korábban luxusnak számított a dél-amerikai országban: palackozott vizet vásárolnak. És persze sorban állnak, ha Víz Tábornok megjelenik tartályaival.

A cikk folytatásáért, kérjük, kattintson erre a linkre.

Forrás: index.hu